Pácienseknek
Szakrendelések
Nemzetközi oltóhely
Események
Egészségfejlesztési Iroda
Ügyeletek
Rólunk
Kapcsolat
Főoldal Bemutatkozás

Bemutatkozás


Összekötő kapocs, koordináló szervezet – nagyon röviden így lehet összefoglalni az óbuda-békásmegyeri Egészségfejlesztési Iroda koncepcióját.
A Szent Margit Rendelőintézet égisze alatt működő, az Európai Unió és Magyarország kormánya által támogatott Irodánk egyfajta hidat hivatott képezni a kerületi járóbeteg ellátás, valamint az önkormányzat által fenntartott egészségügyi, szociális intézmények és szervezetek között, akikkel együttműködve egészségfejlesztési programokat szervezünk és bonyolítunk. Segédkezünk a már múlttal rendelkező programok koordinálásában és természetesen új rendezvényeket is életre kívánunk hívni.
 
Az a missziónk, hogy az egészség megőrzéséhez, az egészségfejlesztéshez és az egészséges életmódra neveléshez kapcsolódó tevékenységek magas szintű szakmai- és emberi összefogással valósuljanak meg, s az e területeken működő szervezetek, szakemberek ne csak tudjanak egymásról, hanem aktívan kommunikáljanak és együttműködjenek, így a programjaik minden érdeklődő számára elérhetők legyenek. Hiszünk abban, hogy az összefogásnak ereje van: ha a szakértelem mellé megfelelő lakossági tájékoztatást és egymásra épülő, egymást segítő rendezvényeket társítunk, az nem csupán számokban, hanem a kerület lakosságának egészségügyi mutatóinak valódi javulásában (születéskor várható élettartam, egészségben eltöltött évek szám, stb.) is meg fog mutatkozni.
 
Az Egészségfejlesztési Iroda tevékenységének célja továbbá az, hogy korosztálytól függetlenül mindenkit érdemeben megszólítson – kezdve az óvodásoktól, az iskolás korú gyermekeken és kamaszokon át egészen az idősebbekig, számukra az egészséges és teljes élet alternatíváját nyújtsa.
 
Szeretnénk azok számára is hasznos információkat, lehetőségeket kínálni, akik nem csupán felismerték, hanem tudatosan vallják is, hogy az egészségünkért elsősorban mi magunk tehetünk. A betegségmegelőzéshez, az egészségfejlesztéshez és az egészségműveltség megszerzéséhez szükséges ismeretekkel, szervezetekkel és tevékenységekkel kívánjuk megismertetni a lakosságot.
 
Amire egészségfejlesztési szempontból mindenképpen kiemelt figyelmet kell fordítanunk, az a mentálisan egészséges lét megteremtése. Nem csak a kerületben vagy az országban jelent egyre nagyobb kihívást a mentális, lelki eredetű problémák súlyosbodása: a fejlett társadalmaknak, magának a XXI. századnak vált sajátjává a túlzott stressz. A változó körülményeknek való megfelelni akarásból fakadó, ám a mentális jólétünket veszélyeztető cselekedetek és szokások (amelyek a gyermekektől a felnőttekig bárkit érinthetnek) krónikus mentális-lelki és pszichoszomatikus betegségeket eredményezhetnek. Nagyon aggasztó, negatív tendencia figyelhető meg az utóbbi évtizedekben a különféle legális (dohány, alkohol) és illegális (drogok) szerek használata és egészségromboló hatása terén is.
 
Érdemes időről időre figyelemmel kísérni weboldalunkat és közösségi oldalainkat, ahol hírt adunk a testmozgást és egészséges táplálkozást ösztönző rendezvényekről, a csoportos prevenciós tanácsadásokról, a betegklubok működéséről és eseményeiről, valamint az idős korosztály szellemi és fizikai aktivitásának megőrzését célzó programjainkról.
 
Csatlakozzon programjainkhoz Ön is, építsünk példaértékű szociális hálót Óbuda-Békásmegyeren!
 
 

Szent Margit Rendelőintézet © 2019 - Minden jog fenntartva
ikon helyzet hoverikon telefon hover