Pácienseknek
Szakrendelések
Események
Projektjeink (EFI)
Ügyeletek
Közérdekű adatok
Kapcsolat
Főoldal Semmelweis napi kitüntetések

Semmelweis napi kitüntetések

2019. 10. 09.

Idén is átadták a Semmelweis napi elismeréseket az Óbudai Kulturális Központban tartott ünnepségen június 28-án, pénteken. A rendezvényen Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere; Dr. Budai András, a Szent Margit Rendelőintézet ügyvezető igazgatója, valamint Schadek-Bíró Éva, az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálat intézményvezetője tartott köszöntő beszédet, ezt követően pedig Myrtill és a Swingistique adott koncertet, melyen francia sanzonok mellett az előző századforduló ismert dallamai is felcsendültek.

Semmelweis napi kitüntetések

A zenés műsor után következtek az ünnepség főszereplői, a díjazottak. Idén az Óbuda Lakosságának Egészségéért Díjat Dr. Imreh Domonkos, a Szent Margit Kórház Sebészeti Osztályának osztályvezető főorvosa vehette át Bús Balázs polgármestertől.

Polgármesteri dicséretben részesült Ferenczi Kun Kató területi védőnő, Dr. Geöbel Ágnes felnőtt háziorvos, Dr. Gergely Gyuláné Weinberer Éva körzeti nővér, valamint Dr. Nagy Anna Lujza, a Szent Margit Rendelőintézet Fül-Orr-Gégészeti Szakrendelésének főorvosa.

Az igazgatói dicséreteket Dr. Budai András adta át Botzheim Mártonné szemészeti szakasszisztensnek, Bukváné Szimcsera Marianna reumatológiai szakasszisztensnek, valamint Dr. Malkovits Márta gyermek fogszakorvosnak.

Az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálat intézményvezetőjétől, Schadek-Bíró Évától Czákné Varga Ildikó Tünde védőnő vehette át az elismerést.

Idén is többen jubiláltak a Szent Margit Rendelőintézetben. 15 éve támogatja áldozatos munkájával a Rendelőintézet sikeres tevékenységét Kovács Erzsébet Anna betegirányító, Méray-Horváth Erzsébet egészségügyi koordinátor, Tóth Andrea szakmaiterület-vezető asszisztens, Dr. Varga Éva neurológus szakorvos, Dr. Várady Sándor radiológus főorvos, valamint Vitányiné Nagybákay Eszter röntgen asszisztens.

Náluk is régebb óta, egészen pontosan 30 éve támogatják töretlenül szaktudásukkal és elhivatottságukkal a Rendelőintézetet, valamint pácienseiket: Dr. Geszler Edit fogszakorvos és Dr. Sztankaninecz Katalin fül-orr-gégész szakorvos.

Tekintettel arra, hogy májusban került sor az egészségügyi szakdolgozók kamarai választására, a sikeres lebonyolításban nyújtott segítségért a MESZK Héri Hedviget és Farkas Valériát jutalmazta meg.

Az országgyűlés döntése értelmében a Semmelweis nap, azaz július 1-je az egészségügyi dolgozók számára munkaszüneti nap, így hétfőn a Szent Margit Rendelőintézet telephelyei is zárva tartanak.

További híreink

Munkahelyi egészségfejlesztés a Szél Bölcsődében
Munkahelyi egészségfejlesztés a Szél Bölcsődében
2020. 02. 07.
Munkahelyi egészségfejlesztés a Szél Bölcsődében
Bővebben »
Az Egészségkörút volt idén is a III. kerület legnépszerűbb szűrőprogramja
Az Egészségkörút volt idén is a III. kerület legnépszerűbb szűrőprogramja
2019. 10. 09.
Az Egészségkörút volt idén is a III. kerület legnépszerűbb szűrőprogramja
Bővebben »
Szent Margit Rendelőintézet © 2020 - Minden jog fenntartva
ikon helyzet hoverikon telefon hover

A KÉZFERTŐTLENÍTÉS FONTOSSÁGA

Tisztelt Pácienseink!

Az influenza átlépte a járványküszöböt, így a következő hetekben hazánkban ezen megbetegedések száma fog növekedni. Az influenza jellemzően cseppfertőzéssel és a fertőzött váladékkal történő direkt vagy indirekt kontaktussal terjed.

Az egészség megőrzése érdekében ajánlott a fokozott a gyakori és alapos kézmosás, főleg köhögést, tüsszentést és orrfújást követően, de egészségügyi intézményben tett látogatást követően javasolt a kezek fertőtlenítése.
Célszerű továbbá betartani a megfelelő köhögési és tüsszentési illemszabályokat, tehát az orrunkat és szánkat lehetőleg papírzsebkendővel takarjuk el, így gátolva, hogy a cseppfertőzéssel terjedő vírusok másokat fertőzzenek, vagy a környezet tárgyain megbújva tovább terjedjenek.
Az életterek (irodák, lakások, házak, stb.) rendszeres szellőztetése is fontos, így a levegőben lebegő vírusok koncentrációja, száma csökkenthető. Ilyen járványos időszakban javallott a fokozott takarítás is, főként azokon a helyeken, ahol a vírus könnyen megtelepedik, pl. villanykapcsolók, kilincsek, vizesblokkok berendezései, csapok, valamint közös használatú tárgyak (távirányító, telefon és számítógép tartozék, stb.) estén.
Végül, de nem utolsó sorban amennyiben tehetjük, kerüljük a zsúfolt, zárt helyiségeket!

Jó egészséget kívánunk!

Szent Margit Rendelőintézet