A Szent Margit Rendelőintézet szakrendelőiben központi betegfelvétel működik, ezért kérjük, bármelyik szakrendelésünkre érkezett (kivéve Laboratórium és Szájsebészet), először a földszinten található betegfelvételi pultnál keresse munkatársainkat, akik rögzítik a szakrendelésekre érkező páciensek személyi adatait, beutalóját és a megfelelő szakrendelésre történő felvételét.
A betegfelvétel adminisztrációja néhány percet igénybe vehet, ezért kérjük, előjegyzett időpontja előtt legalább 20 perccel korábban érkezzen a Rendelőintézetbe.
Kérjük, érkezéskor készítse elő az alábbi okmányokat és dokumentumot a betegfelvételhez:
A betegirányító munkatársak a regisztrációt követően átadják behívó számát, valamint tájékoztatják arról, hol találja meg az adott szakrendelést.
Felhívjuk Tisztelt Betegeink figyelmét arra, hogy a Központi Betegfelvételen történő regisztráció nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott szakrendelésen, az adott napon a beteg ellátásban részesül. A szakrendelésen dolgozó orvosnak jogában áll dönteni szakmai indokok alapján a vizsgálatra várakozó, időponttal nem rendelkező betegek számától és a vizsgálat sürgősségétől függően, hogy későbbi időpontra hívja vissza a már regisztrált beteget. |
A Magyarországon kiadott Európai Egészségbiztosítási Kártya ezeket az okmányokat nem helyettesíti, ezért munkatársaink ezen kártya alapján nem nyújthatnak egészségügyi ellátást.
![]() | ![]() | ![]() |
A kerület felnőtt lakosságának háziorvosi-alapellátási feladatai nem változnak.
Szolgáltató: Központi Háziorvosi Ügyelet Egészségügyi Szolgáltató Kft.
A Sürgősségi Pont helyszíne:
1039 Budapest, Csobánka tér 6.
Működési rend:
Hétköznap (hétfőtől- péntekig): 08:00-tól 20:00-ig
Telefonszám: 06/70-490-6899
Az Országos Mentőszolgálat hívószáma: 112
A SÜRGŐSSÉGI PONT keretein belül az alábbi esetek kerülnek ellátásra:
· Rendelőben megjelent sürgős ellátást igénylő betegek ellátása
· Területen halottszemle végzése
· Sürgős területi ellátás a háziorvos rendelési idejében
A beteg a sürgősségi ellátása esetén a Rendelőintézetben ellátásban részesül!
(NEM SÜRGŐS ESETBEN A SÜRGŐSSÉGI PONT A BETEGET A HÁZIORVOSHOZ IRÁNYÍTJA).
A sürgős ellátás után, a beteg állapotának megfelelően a lehetséges továbbküldési irányok:
· Mentővel a fekvőbeteg ellátó helyre irányítás
· Háziorvosi rendelésre történő irányítás
· Szakrendelőbe történő irányítás
· Helyszíni ellátás (definitív terápia, esetleg gyógyszerelés)
A sürgősségi ponton nem történik:
· rendszeresen szedett gyógyszerek felírása
· régóta fennálló panaszok ellátása
· beutaló kiadás (régóta fennálló panaszok esetén)
· táppénzre vétel
·közgyógyellátásban részesülőknek gyógyszerfelírás
·szakrendelésre időpontkérés
A Sürgősségi Pont egészségmegőrző, életmentő szolgáltatás. A háziorvos feladatköre nem változik.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata